A nagy kőszikla megunta a hegy tetején az évszázados mozdulatlanságot, és egy szép nap délutánján leomlott. Egyenesen a kis falu kocsmájába zuhant, ahol agyoncsapta az időt, estig megivott pár féldecit, majd rádőlt az asztalra (az asztal összetört, utóbb ezt is kifizette), és elszunyókált. Sokat nem alhatott, mert este lévén, jobb szórakozás híján, összegyűlt a falu népe.
– Miből telhetett ekkora sziklára a kocsmárosnak? – irigykedtek az emberek.
– Vizezi a bort – mondták a rosszindulatúak, és hozzátették: – a mércéje sincs hitelesítve.
– De cuki sziklakert lesz itt! – Ujjongtak a fiatal lányok, asszonyok.
– Van fantáziája! – Ismerték el a hippik.
– Vigyük haza! – Sírtak a gyerekek.
– Pityuka vagyok. – Szólt a papagáj.
– Isten verése. – Mondta a pap.
– Bevesszük a közösbe. – Jelentette ki a téeszelnök.
– Szavazzuk meg! – Javasolta a párttitkár.
– Szomjas vagyok. – Mondta Mózes, és vizet fakasztott.
– Furcsák az emberek... – Gondolta a szikla, fizetett és távozott.
– Holnap is legyen szerencsénk! – Köszönt utána a kocsmáros, de nem gondolta komolyan.
