Mars

Mobirise Website Builder

Még egy nagy lépés az emberiségnek, gondoltam, amikor az űrjachtról leeresztett lépcsőn lelépdeltem a Mars homokos, néhol sziklás talajára. Mariska addig bent maradt az űrhajóban, hogy elkészítse az ebédet, mert nemsokára dél lesz, az időbeosztáshoz pedig tartsuk magunkat! Én addig körülnézek, viszem magammal a horgászbotot. Állítólag van víz a Marson, akkor meg halnak is kell lenni. Szerencsére itt minden könnyebb, mint a Földön, mert különben betojnék, hogy ezt a nehéz szkafandert meg az oxigéntartályt is cipelni kell, de hát nincs levegő, nem is lesz, ez van, cipelem.

Szembejön Marslakó. Integet, magyaráz, persze nem értem, legyint, továbbmegy. Mint Horvátba, ott is csak mutogatnak, meg mondják, de hát ki ért egy szót is horvátul? Sokat mentem már, leülök egy kőre. Aztán megint fölállok, nem tudom, mit csináljak, unalmas ez így. Se folyó, se tó, se hal. Csak horgász van. Holnap vadászni fogok. Vajon hol tart az ebédem? Halló, Mariska? Itt Géza! Hogy áll a kaja? Ajjaj! Akkor még sétálok egy kicsit.

Meg kéne nézni a hajtóművet. Köhög kicsit. Majd holnap, most inkább szétnézek. Talán UFO is lesz valahol. De nem: kő, kő, kő, meg homok, homok, homok mindenütt. Mindig ugyanaz. Fúj a szél, de nem baj, jól fel vagyok öltözve. Halló Géza! Kész a pörkölt, hozzál pár uborkát! Ja persze, uborkát, aztán honnan, viccel az asszony?
Mariska valahonnan virágot is szerzett az asztalra. A szobát is kipucolta, még néhány kis űrhal is volt egy akváriumban. Jó ez a pörkölt. Szárított marhahúsból, de nem érezni rajta. Uborka is került az asztalra, tényleg csak viccelt. Vörösbor is. A délutáni alvás után, még az ágyban fekve megnéztem a laptopon a híreket, meg a fészbukon, hogy ki üzent. Tettem föl pár képet is, innen az ablakból fényképeztem, hadd irigykedjenek! Várom a lájkokat!

Vacsora előtt megint leereszkedtem a talajra, megyek egyet, nem akarok eltunyulni. Egyik dombról a másikra. Másik dombról a harmadikra. Aztán vissza. Semmi különös. A Föld se süt, felhős lehet. Holnap inkább a marsjáróval gurulok ki. Talán valami kerül a puskacső elé is!
 
Mobirise Website Builder

A tévén este valami Fellini lesz. Nem szeretem a művészfilmeket. Hoztam pár DVD-t, választok talán egy jó kis akciósat. Vagy a Barbit. Álmomban lovasok jöttek a marsi hegyek felől, élükön Barbival.
Aztán új nap, új kalandok. De jó itt lenni! Ez a marsi levegő!

No Code Website Builder