Írások
Volt pár humorosnak szánt írásom, már az egyetemi lapban is, aztán, amikor 2023-ban elindítottuk a Ludas Mátyást, úgy éreztem, hogy emelném a színvonalat, ha nem csak szekesztenék és rajzolnék, hanem még írnék is. Az itt közzétett humoreszkek közt van olyan is, ami sosem jelent meg, de kéziratban már a főszekesztőnél volt, csak közben megszűnt a Ludas...
A nagy kőszikla megunta a hegy tetején az évszázados mozdulatlanságot, és egy szép nap délutánján leomlott. Egyenesen a kis falu kocsmájába zuhant, ahol agyoncsapta az időt, estig megivott pár féldecit, majd rádőlt az asztalra (az asztal összetört, utóbb ezt is kifizette), és elszunyókált. Sokat nem alhatott, mert este lévén, jobb szórakozás híján, összegyűlt a falu népe...
(Közgazdász, 1973.)
Alekszandr Petrovics befordult a konyhába és pipára gyújtott.
– Mit főztél ma, Natasa? – kérdezte – Megint zájechúst, vagyishogy nyúlmjaszo? Affene már megint keverem, szóval nyúlhúst. És ezzel a szörnyű szósszal… Nem baj Natasa, ne sírj, már megint megsértődtél, hiszen tudod, akár nyulat is eszem, ha te sütöd. No, puszipuszi, adjál már ennem, mert éhen halok.
– Megint a kocsmában volt, Alekszandr Petrovics? – kezdi Natasa. Nem lesz ez így jó!
(Szabad száj 1990., Ludas Mátyás)
Január 11. Ma volt az új cégnél az első munkanapom. Korán keltem, megborotválkoztam, felkötöttem kardomat, amelyet már tegnap szépen kifényeztem, meg a pajzsomat, s elindultam. Főnököm szívélyesen fogadott, s rögtön átküldött a csapatirodára, ahonnan rövid eligazítás után azonnal elindultunk a csatába. A csatasorban én voltam a hatodik, ami elég jó, ha belegondolok, hogy ennél a cégnél még kezdő vagyok – bár meglehetősen jó referenciákkal jöttem ide...
(Közgazdász, Ludas Mátyás, 2023)
A József körúton sétáltam a Blaha felé, amikor valaki hátulról befogta a szemem.
– Na ki vagyok? – azonnal kitaláltam. II. József volt.
– József? … Császárom királyom életem halálom kezedbe ajánlom – zsolozsmáztam meglepetésemben. – Rég hallottam rólad, hogy vagy, mit keresel erre, na és hol hagytad a kalapodat?
– Egy kis nosztalgia. Tudod anyám rólam nevezte el ezt a falut, vagyis most már városrészt. Mindig szerettem itt sétálni. Már ha éppen Pesten jártam. Beülünk egy sörre? Majd a kalapot is elmesélem...
(Ludas Mátyás, 2024.)
Sűrű, sötét az éj,
Dühöng a déli szél,
Dimitrij Lénáról beszél.
Hallgatom,
S félálomban vagyok már,
Cserebogár, sárga cserebogár...
(Közgazdász, Ifjúsági Magazin, 1979.)
Még egy nagy lépés az emberiségnek, gondoltam, amikor az űrjachtról leeresztett lépcsőn lelépdeltem a Mars homokos, néhol sziklás talajára. Mariska addig bent maradt az űrhajóban, hogy elkészítse az ebédet, mert nemsokára dél lesz, az időbeosztáshoz pedig tartsuk magunkat! Én addig körülnézek, viszem magammal a horgászbotot...
Ez egy jó hét volt!
Adtunk a művészeteknek!...
(Ludas Mátyás, 2024)
– Nézd meg a pincében is, hátha oda bújt!
– Ott már néztem. Mosókonyha?
– Voltam ott is.
– Hátul, a kerti fészerben?
– Ott még megnézem, viszek elemlámpát...
– Semmi sem idegen tőlem, ami embertelen – idézte Pöttyös Panni (kicsit rosszul, bár tény, hogy szándékosan ferdítve) Terentiust, amikor lekevert egy nagyot a nagymamának, aki szinte üres zsebbel érkezett haza a Kálvin téri aluljáróból, ahol koldulni szokott. Szegény nagymamának majdnem kiesett a kezéből a vonó – merthogy azzal kereste vékonyka kenyerét, hogy a másik kezében lévő hegedűn húzogatva játszott néhány, még a békeidőkben megtanult dallamot. Kilencven évesen azért ez szép teljesítmény...
Állábat eresztettem és lassan továbbfolytam. Egy nyálkahártya mögött bújtam meg, nem akartam, hogy rögtön észrevegyenek. Szerencsém volt: lovagjaim csillójukat sebesen mozgatva elszáguldottak mellettem. Ő is köztük volt, ...
(Közgazdász, 1972)
Ő áll elől. Az egyes. Peckesen kihúzza magát. Ő az első, ő vezeti a sort. Semmi cikornya, semmi dísz, kacskaringó. Ő Dávid. A legkisebb szám. amely legyőzi a legnagyobbat is. Egy helyértékkel. ...
(Közgazdász, 1972)
Elvonul a hadnép hosszu tömött sorban,
Toldiról beszélnek az egész táborban
– Nézd már, ezt az erőművészt!
– Azt hiszi, hogy besz*runk, ha meglátjuk.
– Egy durung!
– Belülről biztos üres cső! Nem lehet túl nehéz.
– Azért mindenesetre fényképezzük le!
– Hé, paraszt! És Szolnok merre van? ...
Egy tudós megtalálta az élet értelmét. Nem volt nála jegyzetfüzet, fölírta hát a hátizsákjára. Útközben rablókkal találkozott, akik elrabolták tőle. Sajnos a nagy képletet úgy elfelejtette, hogy azóta sem jutott eszébe.
A rablók pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak...
Strandon
Kisfiam, ne ugrálj, mert eltöröd a karodon a gipszet!
Berekedtem
Az orvos borogatást javasolt, de én inkább sörögettem.
...
Offline Website Builder