Elvonul a hadnép hosszu tömött sorban,
Toldiról beszélnek az egész táborban

– Nézd már, ezt az erőművészt!
– Azt hiszi, hogy besz*runk, ha meglátjuk.
– Egy durung!
– Belülről biztos üres cső! Nem lehet túl nehéz.
– Azért mindenesetre fényképezzük le!
– Hé, paraszt! És Szolnok merre van?
– Tolják már odébb ezt a Leninszobrot, útban van!
– Milyen poros a cipője!
– Az nem cipő, az a retkes lába. Cigány.
– Vagy zsidó.
– Miért nem mindjárt indián?
– Állítólag élő tilalomfa.
– Az meg micsoda?
– Szerintem robot.
– Ja, lemerült az elem, ő meg így maradt.
– Nézd, még csak meg se rezzen a kinyujtott szálfa.
– Nem szálfa, petrencés rúd.
– Dehogy! Ez egy vendégoldal!
– Csak szálljon rá egy veréb, mindjárt leejti!
– Mit akar ott a nádorispán?
– Azt mondják, hogy birkózni akar a sráccal.
– Dehogy akar, azt mondja, hogy mi álljunk ki ellene.
– Hogyne, hogy bemocskoljam magam!
– Tegnap vasalta meg a nejem a páncélingem, nem gyűröm össze!
– Ez még mindig tartja azt a rudat!
– Pedig már rég Buda felé megyünk…
– Na, menjünk, köszönjünk oda neki!
– Köszönjünk!
– Szép öcsém, be nagy kár,
   Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.