Ő áll elől. Az egyes. Peckesen kihúzza magát. Ő az első, ő vezeti a sort.
Semmi cikornya, semmi dísz, kacskaringó. Ő Dávid. A legkisebb szám.
amely legyőzi a legnagyobbat is.
Egy helyértékkel.
Góliát, a kilences áll görnyedten mögötte. Nem a hetvenkedő Góliát,
hanem a legyőzött. Olykor szégyelli magas értékét, szeretne fejre állni,
hogy csak hatos legyen.
A hetes viszonylag egykedvű. Nem oszt, nem szoroz, csak babonás.
De nincs szerencséje önmagától. Az élettől nem vár semmit, csak azt
szeretné, hogy ha nem felejtenék el áthúzni a szárát, mert volt már úgy,
hogy összetévesztették az egyessel.
Hattyúnyakát kecsesen nyújtogatva úszik hátul a kettes. Szám cifrább
nála nem lehet. Egy bodorintással Indul, majd homorú nyaka egy
észrevétlen inflexiós ponton át domborúba hajlik, mely fodrozó hullámokban
törik meg alul. Ő nem erős, nem is bölcs. Csak szép. Ő a legfiatalabb, és
hamarabb múlik el társainál.
Szépnek kell lennie!
(Közgazdász, 1972)
